Édes emlékek - Remegek. Nem csak a hideg miatt. Az egész tér kihalt, éjszaka van. Várok rá. Lassan sétálgatok, de hiába lélegzek mélyeket, nem oldja a feszültséget

Remegek. Nem csak a hideg miatt. Az egész tér kihalt, éjszaka van. Várok rá. Lassan sétálgatok, de hiába lélegzek mélyeket, nem oldja a feszültséget. Egy autó beáll a parkolóba. Csapódik az ajtaja. Hallom a lépteit. Nem fordulok meg, a szobrot nézem. Nem siet. Amikor odaér, megáll mögöttem. Nem szól. Hátrálok egy lépést. Átölel. -Szia - mondja pöszén.
Lassan megfordulok és felnézek rá. Eddig a pillanatig azt hittem, bátor vagyok. Hogy tudom, mit csinálok. De ahogy rámnéz, teljesen elbizonytalanodom. -Megyünk? -kérdezi. Egyszerre lépünk. Nem merek belekarolni. Olyan csend van! A híd alatt unottan hömpölyög a folyó, nem törődik velünk. Mesél valamit, félig ismerem a szereplőket, de nem a történetre figyelek, hanem a hangjára. Múltkor azt mondtam neki, hogy szépnek látom, és nem értette. Olyan jóképű. Magas, izmos. Ha nem ismerném, nem merném megszólítani. Megközelíthetetlen. Azt hiszem, ez a jó szó. Odaérünk a kapuhoz. A kulccsal babrálok, úgy kérdezem meg: -Fel mersz jönni? -Be mersz engedni? -ismétli meg az egy évvel ezelőtti szavait. Mosolygunk.
Nem kapcsoltam ki a zenét, mikor lementem elé, a villany is ég. Lesegíti a kabátomat, a dzsekijét a székre dobja. Vibrál körülöttünk a levegő. Nem tudom, mit kellene tenni. Annyira vártam ezt a pillanatot. Nem akarom én átvenni az irányítást... -Mi az? -kérdezi kedvesen, és megsimítja az arcom. Elkapom a kezét, és a tenyerébe bújok. -Jó, hogy itt vagy!
Végre körém zárja a karjait. Újra remegni kezdek. -Fázol? -súgja a fülembe, és mögé puszil. -Kívánlak -sóhajtom. Lenyúl a derekamhoz, és kihúzza a blúzt a szoknyából. Önkéntelenül felemelem a karom. Áthúzza a fejemen, és az ágyra dobja. Csókolni kezdi a nyakam, a vállam, én a hajába túrok. -Ezt akarom! -leheli. -Micsodát? -A gyönyörű melleidet! Az ágyra huppanunk. Érzem a forró ajkát, ahogy nyalogat, becézget. A nadrágjához nyúlok, kioldom a szíjat, és gombolni kezdem. Érzem, hogy nem lesz könnyű dolgom, így feltérdelek, és mindkét kezemmel a sliccét bontogatom.
Kibújik a pólójából -olyan gyönyörű, hogy egy pillanatra átsuhan a fejemen, mit keresek én itt. Ekkor érzem, hogy lehúzza a szoknyám cipzárját. Kilépek belőle, és ott állok egy fekete csipke fehérneműben, harisnyában. Felnyög a látványtól. -Ez nagyon szexi! -duruzsolja, miközben a harisnyatartó patentjait nyitogatja. Aztán lassan felhúzza a topot, és az ágy szélén ülve csókolni kezdi a hasamat. A vállába kapaszodva hagyom, hogy a forróság végigborzongasson. Egyszercsak a térdére csap. -Gyere ide! Keresztbe fektet rajta, és benyúl a bugyim alá. Óvatosan lesimogatja rólam. Kérdőn nézek rá, és akkor meglátom, hogy kihúzza a szíjat a nadrágjából. Elmosolyodok. -Mondtam, hogy elverem a popsid! - és simogatni kezd a szíjjal. Végighúzza a combomon, a fenekemen, a derekamon.
Szeretem a bőr érintését. Nem csap rám, csak paskol vele. Ahogy szétnyitja a combom, és közé húzza a szíjat, felnyögök. Legurulok az öléből, hanyatt döntöm az ágyon, és lehúzom az alsóját. Annyira keményen ágaskodik, hogy elakad a látványtól a lélegzetem. Aztán lassan átteszem a lábam, és úgy, harisnyában beleülök az ölébe. Olyan nedves vagyok az előző játéktól, hogy könnyedén belémcsúszik. Mély, morgó hangot hallat, és a derekamra teszi a kezét. Egymás szemébe nézünk. Óvatosan mozdul, a mellemet simogatja közben. Szinte magamon kívül vagyok már a kéjtől. Mozogni kezdek. Érzem, mennyire kitölt, milyen kemény. Látom rajta, hogy itt van. Velem van gondolatban is. Gyorsítunk, levegőt is alig kapok. Ráborulok, ujjaimmal átkulcsolom az ujjait. Csak szágudunk a fénybe, a szikrák közé.
Hanyatt fekszünk, a zene még mindig szól. Cirógat a szájával. Lenyugodni kellene, de ezzel csak újabb lángokat lobbant bennem. Egyre lejjebb érzem a forró száját. Aztán megfordul körülöttem a szoba, amikor megérzem a nyelvét magamban. Csak remélem, hogy nincs a mellettünk lévő szobában senki, mert képtelen vagyok uralkodni magamon. Közben az ujjaival is belémnyúl. Annyira érzi, mi a jó nekem, mintha századszor lennénk együtt. A nevét sóhajtom, aztán már nem is vagyok tudatában, hol vagyok.
Amikor felébredek, mellettem ül, felöltözve, és néz. -Mennem kell... -kihallom a szomorúságot a hangjából. Megsimítom az arcát. -Aludj, kitalálok! Mielőtt feláll, odahajol és megcsókol.
Visszacsókolom, közben elmosolyodok. Ő is mosolyog.